Adásban:
Most
SZIA SZÍNHÁZ - SZÍNHÁZI IFJÚSÁGI ALKOTÓMŰHELY

A SZIA Színház – azaz a Színházi Ifjúsági Alkotóműhely - társulata gyermekvédelmi gondoskodásban élő és határon túli fiatalokból áll. 2022. februárban mutatták be a társulat első alkotását a „Vigyázz, hova lépsz!” című hangjátékot.

2023, május 8 - 12:35
KITÜNTETÉSEKET ADTAK ÁT A VÁROS NAPJÁN

Jászárokszálláson május 1. ünnepe egybeesik a Város Napjával, ilyenkor a település várossá avatásának évfordulójára emlékeznek évről évre a helybéliek.

2023, május 4 - 14:28
TESZEDD AKCIÓ JÁSZÁROKSZÁLLÁSON

Több mint 500 gyermek a TeSzedd jászárokszállási akciójában.

2023, május 2 - 10:55
DR. BÍRÓ ATTILA SZENT-GYÖRGYI ALBERT ORVOSI DÍJAT KAPOTT

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat.

2023, április 17 - 11:27
KERÉKPÁROS KERESZT-ÚT JÁSZÁROKSZÁLLÁSON

Kerékpáros kereszt-út szervezését kezdte meg Jászárokszállás önkormányzata. A közösségi program előkészítésével kettős célt kíván megvalósítani a választott testület.

2023, április 13 - 14:33
MEGÚJULHAT JÁSZÁROKSZÁLLÁSON A MÁRIA-OSZLOP

Közösségi összefogással szeretnék felújítani Jászárokszálláson a Szentháromság templom előtti parkban található Mária-oszlopot. A XVIII.

2023, április 13 - 14:30
10.9 MILLIÓT NYERT JÁSZÁROKSZÁLLÁSON EGY TIPPMIXELŐ

Jászárokszálláson is vannak akik rendszeresen, vannak akik csak néha, de fogadnak, tippmixelnek.

2023, április 13 - 11:01
JÁSZÁROKSZÁLLÁSON IS ELINDULT A NÉPKONYHAI SZOLGÁLTATÁS

Elindult Jászárokszálláson is a Népkonyha. A városban kialakított osztóponton már az első nap 328-an vették igénybe a szolgáltatást. A jászsági települések közül immár 16-ban elérhető az állami finanszírozással működtetett program.

2023, március 29 - 11:48
A MAGYAR KOCSIZÁS ÉS FOGATHAJTÁS KULTÚRÁJÁBA BEVEZETŐ ELŐADÁS VOLT JÁSZÁROKSZÁLLÁSON

Fülöpné Mátyus Zsuzsanna nemzeti fogatbíró és Fülöp István fogathajtó edző tartott előadást március 10-én a magyar kocsizás és fogathajtás kultúrájáról. A nemzeti hagyományainkat, nemzeti értékeinket, nemzeti kincseinket nem szabad, hogy feledés homályába engedjük.

2023, március 27 - 11:07
A DOWN-SZINDRÓMA VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL RENDEZTEK FELEMÁSZOKNI FUTÁST JÁSZÁROKSZÁLLÁSON

Jászárokszálláson március 19-én vasárnap a Down - Szindróma világnapja alkalmából rendeztek „FelemásZokni Futást”. A rendezvényt első alkalommal hívták életre a városban, de más településekről is érkeztek a sportolni vágyók.

2023, március 21 - 11:14

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!