Adásban:
Most

Újjá szervezik a Jászságban a gyalogos katonai hagyományőrző csoportokat. A jászdózsai tüzérek lendületét kihasználva szeretnének országosan új alapokat teremteni az új nemzedék hagyományőreinek, hogy kialakulhasson a Tavaszi Emlékhadjárat stabil hadserege. A toborzás térségünkben kezdődik, majd ennek mintájára a Tápióságban és Vác térségében folytatódik. Erről szól a heti FÁMA!

Ellátogattunk Novák István plébánoshoz és Mező István főlelkészhez. A húsvéti ünnepkör szakaszairól, szokásairól szól e heti FÁMA adásunk. A katolikus egyház legnagyobb ünnepe a Húsvét. Novák István plébános mesél nekünk az ünnepkör szakaszairól, szokásairól, először is arról, hogy hamvazószerda miért pont ezt az elnevezést kapta… Mező István úgy fogalmazott "A Húsvét az egyház szívdobogásának leglényegesebb dobbanása!"

Jászapátira látogatott Dr. Ternyák Csaba egri érsek. Az egyházfő látogatásának oka, hogy 10 éve tért vissza Jászapátira az egyházi oktatás. Azóta 3 iskola is bekerült e rendszerbe és működésük stabil. Emellett kadétképzés, robotika és néptánc tanítás is színesíti a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium képzési palettáját. Erről szól a heti FÁMA, melynek vendége Farkasné Besenyei Mária, a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium igazgatója.

A kultúra, a művészet, a civil közélet különböző területei adtak értékes pillanatokat a jászberényiek számára az elmúlt napokban. Reményeink, félelmeink, örömeink és sok-sok más érzés és hangulat jelenik meg a huszadik születésnapjához közeledő Anna and the Barbies legutóbbi stúdióalbumán – az együttes alapítóival beszélgettünk az új lemez apropóján. „Minden vég egy új kezdet” - Tegzes Katalin segítő nővért látták vendégül az ismét megszervezett Jó Szó Est legutóbbi rendezvényén.

Január 26 és 29 között zajlott a 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A műsorban igazán nagy hatású filmeket láthattunk, melyek a világ filmgyártásának fontos produkciói. A jászberényi vetítések második napján Duló Károly, Balázs Béla díjas filmrendezővel beszélgettünk a filmfesztiválról, korunk dokumentum filmjeiről és a filmkészítők felelősségéről. Most a beszélgetésünk hosszabb változata és fesztivál rövid összefoglalója következik.

Alázattal, tisztelettel, megdöbbenéssel állok a MŰ előtt. Néhány csepp hangulat lecsöppen ecsetemről, melyet most megosztok mindazokkal, akik szívesen kalandoznak velem túl a láthatáron… A családja évtizedekre megszabta az életútját, míg nem 1999. nyarán ismét kapott egy művészi impulzust, aminek köszönhetően újra felfedezte az alkotás örömeit. A festést autodidakta módon sajátította el. Aztán sorra tárultak elé a lehetőségek. Az Aranykéz díjas képzőművész, Kortárs Iparművészeti Nagydíjas textilszobrász Tar Ildikó életéről, pályafutásáról, alkotásáról, szól e heti FÁMA adásunk.

Mai adásunkban nem stúdiónkba hívtunk vendéget, hanem mi látogattunk el Jászárokszállásra. A közel 20 éve működő Csillag Mazsorett Csoport 2022-es Mikulás Gálájára.

Megjelent a Jászsági Évkönyv. A harmincadik jubileumi kiadvány szerencsés csillagzat alatt született, mert a szerkesztők céljai, mondhatni maradéktalanul megvalósultak. Sok fiatal szerzőtől olvashatunk írásokat, egy régóta dédelgetett, minőségi irodalmi szakasz is belekerült a kötetbe, illetve egy nagy kitekintést is kapunk a világba elszármazott jászok érdekes, értékes életútjairól. Erről szól a heti FÁMA, melynek vendége Pethő László a Jászsági Évkönyv felelős szerkesztője.

Megjelenés a Jászsági Évkönyv. A harmincadik jubileumi kiadvány szerencsés csillagzat alatt született, mert a szerkesztők céljai, mondhatni maradéktalanul megvalósultak. Sok fiatal szerzőtől olvashatunk írásokat, egy régóta dédelgetett, minőségi irodalmi szakasz is belekerült a kötetbe, illetve egy nagy kitekintést is kapunk a világba elszármazott jászok érdekes, értékes életútjairól. Erről szól a heti FÁMA!

A jászteleki Havas Boldogasszony kápolna harangja visszatérhet a községbe, október 19-én este közölte az örömteli hírt Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán. Azóta a harang hazatért, szerkesztőségünk többször volt kint a jászteleki helyszínen és a Seattle-ben élő, harangot felfedező Mártával is felvette a kapcsolatot. Az ellopott, majd több, mint 20 év után megtalált jászteleki harang meseszerű történetéről szól e heti FÁMA adásunk.

Oldalak

ONLINE TV

LÁJKOLD FACEBOOK OLDALUNKAT!