1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, közel 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Az ott elesett katonákra, és a második világháború valamennyi áldozatára emlékeztünk január 12-én.
A doni emléktűz ebben az évben is lángra gyúlt a Római Katolikus Templom előtti téren Abonyban, január 12-én kora este. Petrucz György díszjelére elindultak a katonák, akik a Református Templomból, ahol egy évig őrizték, áthozták a doni emlékzászlót. Tisztelgésül Albert Ferenc: A doni hősök emlékére című versét Berkesi Ákos a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 10.a osztályos tanulója szavalta el.
Azért gyűlnek össze minden évben ezen az estén a városban, hogy megemlékezzenek magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb eseményéről. Emlékezzenek, a második világháború során a Don-kanyarban elpusztult második magyar hadsereg halottaira, túlélőire. Ünnepi beszédet ezúttal Tarjányi István tanár mondott. „Emlékezni azért is fontos, mert az utókor kötelessége az emlékezés. Annak a népnek van jövője mely, ha kell megsirat, ha kell megbocsát, de nem felejt soha. Ezért nem szabad elfelednünk, hogy a múltban mennyi bátor hazafi áldozta életét, köztük a doni hősök azért, hogy nekünk, elkényelmesedett utódoknak, békésebb, szebb, jobb életünk legyen” – hangzott el az ünnepi beszédben. A rövid bevezető után, az események bemutatásával tisztelegett a szónok a Don-kanyarban elesett, megsebesült, eltűnt vagy fogságba esett magyar katonák emléke előtt.
Ezt követően az egyházak képviselői mondtak áldást. Menyhárt János káplán imádsággal hajtotta meg fejét a hősök emléke előtt. Gáll Károly református lelkész a 103. zsoltár mondatait idézte.
Az áldások után a múzeum baráti kör tagja, aki megjárta az orosz frontot, Bíró Béla kapott emléklapot köszönetképpen azért, mert szorgalmazta és éveken át támogatta, a doni megemlékezés megrendezését Abonyban, hogy ne feledkezzenek meg azokról a hősökről, akik az életüket áldozták, illetve keserves fáradtsággal, sebesülten, betegen érkeztek haza. A nemzet áldozatvállalásából ugyanis Abony is kivette részét. A városból, a kelti frontra vezényeltek közül sokan túlélték a pokoli megpróbáltatásokat. De nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. Az eddigi kutatások alapján, 100-nál is többre tehető azoknak az abonyi katonáknak vagy munkaszolgálatosoknak a száma, akik sohasem térhettek haza szeretteikhez, családjukhoz, mert meghaltak vagy eltűntek az orosz tél végtelenében. Előttük tisztelgett a doni emlékzászló a II. világháborús emlékműnél illetve helyezték el a tiszteletadás koszorúit, a Lélekharang zúgásának kíséretében.
A megemlékezés zárásaként Menyhárt János atya fogadta a doni emlékzászlót a templomban, melyet az elkövetkező egy évben a Római Katolikus Templom falai között őriznek majd.