Jászberény
MÚLTIDÉZŐ TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ - KÉPGALÉRIA
Idén Mária Terézia és a redemtus jászok korát idézték ide a Jász Múzeum és a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai és a múzeumi önkéntesek, hagyományőrző egyleti tagok. A kézműves foglalkozások mellett, népi mesterségeket is ki lehetett próbálni. Aki pedig a porosz fináncokat akarta elporolni, az is megtehette. Kiváló időben, több száz gyerek látogatta meg a Jász Múzeumot a Múzeumi Világnap alkalmából.
MEGÁLLAPODTAK A HIVATÁSOS ÉSZ ÖNKÉNTES TŰZOLTÓK - KÉPEK
A Jászsági Önkéntes Tűzoltó Egyesületek és a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság között együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírására kerül sor ma délelőtt Jászberényben.
A HÉTEN MEGKEZDŐDTEK A SZAKMAI VIZSGÁK
A ballagások, majd az érettségik hete után most a szakmai vizsgák következtek. Ebben a tanévben, 356 diák tesz Jászberényben írásbeli, szóbeli, vagy gyakorlati szakvizsgát. Délelőtt a Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskolában jártunk, ahol a szerszámkészítők elméleti írásbeli vizsgája zajlott.
INGATLAN HASZNOSÍTÁS - CIVIL TÁMOGATÁS - SZMSZ MÓDOSÍTÁS
A hosszas bevezető szakasz után kezdődött a meghirdetett napirendek tárgyalása, a múlt soros testületi ülésen Jászberényben. Az ülés elején inkább a politikai viták és az ellenzékben ülő képviselők kérdéseivel, felvetéseivel telt az ülés. Viták többnyire az ingatlanok hasznosítását érintették.
MENNYIRE STABIL A SZENT ERZSÉBET KÓRHÁZ?
Május 1-én, döntött a parlament a városi kórházak állami fenntartásba vételéről. Korábban a döntésről Dr. Szabó Tamással a város polgármesterével és a parlament Egészségügyi Bizottságának tagjával beszélgettünk. Most a kórház gazdasági vetőjét kértük, hogy nyilatkozzon a témában.
NEMZETI LOVAS STRATÉGIA AZ OKTATÁSBAN
A Nemzeti Lovas Stratégia megjelenése az oktatásban. Ez volt a célja a kedd délutáni szakmai bemutatónak és konferenciának, melyen, sok szakember és oktatási intézményvezető mellett, Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke is részt vett.
BOLTI LOPÁS 14-15 ÉVESEN
Bolti lopáson értek két 15 és egy 14 éves jászjákóhalmi fiút egy jászberényi áruházban. A gyerekek különleges dolgokat kíséreltek meg eltulajdonítani, többek között négy üveg whiskey-t, egy üveg vodkát illetve különböző óvszereket és intim zseléket. Az árúk értéke közel 30.000 Ft. Képünk illusztráció!
XXIII. JÁSZ BÁL - KÉP GALÉRIÁK - VIDEÓK
Május 12-én, szombaton tartották a jászok tematika nélküli polgári bálját. A XXIII. Jász Bál, már korábban is úttörő volt a többi bál mellett, hiszen újra megszerettette, megismertette a jászsági emberekkel az egykori jász báli hagyományokat. Most is szakított a berögződéssekkel és 22 év után több ponton is újítottak a szervezők.
25 ÉV - 25 KM - HAJTA TÚRA 2012
Az idő kegyes volt a jubileumi Hajta Túra szervezőihez és rajongóihoz. Néhány kép a start és az első két állomásról.
Szegedi Csanád volt a Jászberényi JOBBIK vendége
Az Európai Parlament képviselője itt járt ismét Jászberényben. Elsőként ellátogatott a Munkás utcába, ahol az ott élő cigányok életminőségét vizsgálta, majd az Ifjúsági Házban tartott előadást "Magyarként Európa szívében" címmel. Itt főként a színfalak mögötti politikai döntésekről és hazánk helyzetéről beszélt közönségének.


















