Abony

Néptáncmozgalom alakulóban

Néptáncmozgalom alakulóban

Alakuló megbeszélésre hívták február 11-ére a magyar néptánc iránt érdeklődőket Abonyban, korosztálytól függetlenül. A Közösségi Házban Barati László felhívására mintegy 20-30 fő gyűlt össze – köztük az egykori Búzavirág Néptáncegyüttes néhány tagja – hogy a hajdanán működő abonyi néptánc mozgalom újra éledésében segédkezzenek.

JÓTÉKONYSÁGI EST TIMIKÉÉRT

Jótékonysági est Timikéért

A Kék Madár Jóléti Alapítvány, Karitász Abonyi Csoportjával és a Városunk Fejlődésért Egyesülettel közösen jótékonysági estet szervezett Eszenyi Timike gyógykezeltetésének támogatására. A rendezvényen felléptek a Bihari Színkör, az Ex Anno Együttes, a Kinizsi Pál Gimnázium diákjai és a Nosztalgia Kórus.

Közkívánatra újra Bástyasétány 77

Bástyasétány 77

Közkívánatra a Nagyabonyi Színkör ismét bemutatja Eisemann – Baróti – Dalos: Bástyasétány 77 című operettjét.
Újra felcsendülnek az ismert dallamok, párbeszédek. Újra nevethetünk. Az édes, vidám, zenés, szerelmi történet fiatal művészekről, akiknek ugyanazt az ingatlant utalta ki az önkormányzat ismét megelevenedik Abonyban.
A Nagyabonyi Színkör a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét műsorára tűzte a Bástyasétány 77 című 3 felvonásos operettjét. A hazai bemutatók után Jászapátira is elvitt előadás ezúttal ismét a Gyulai Iskola aulájában várja az érdeklődőket.

A Falumúzeum Baráti Köre kapta a város első Közművelődési Díját

A Falumúzeum Baráti Köre kapta a város első Közművelődési Díját

A Magyar Kultúra Napjának ünnepén első alkalommal adta át Abony Város Önkormányzata a Közművelődésért Díjat. Az elismerést az Abonyi Lajos Falumúzeum Baráti Köre kapta.

Abonyi katonák a Donnál

Abonyi katonák a Donnál

„Abonyi katonák a Donnál” ezzel a címmel nyílt a múltidéző kiállítás a doni tragédia 69. évfordulója tiszteletére a Városi Könyvtárban Abonyban. A tárlatot Markó Ferenc roncskutató állította össze gyűjteményéből, s ha már összeállítatta végig is kalauzolta a megnyitó közönségét a vitrinek között.
Korabeli naptár a különböző magyar alakulatok képeivel a golyószóróstól a csendőrig, a pilótáig, az ejtőernyősig. Kórházfelvételek, vasútépítő századok, életképek a háborús időkből.

Emléktűz a doni hősökért

Emléktűz a doni hősökért

1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, közel 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Az ott elesett katonákra, és a második világháború valamennyi áldozatára emlékeztünk január 12-én.

Szivacskézilabda Abonyban

Szivacskézilabda Abonyban

Az Abonyi Kézilabda Club jóvoltából sikerült egy újabb sportolási lehetőséggel gazdagítani a gyermekek fejlődését. A városban elindult a szivacskézilabda.
A szivacskézilabdázás a gyermekek első, versenyélményt is nyújtó találkozása a labdával. Két reménynek ad esélyt. Egyrészt felkeltheti a mozgás, a rendszeres sportolás iránti vágyat, másrészt kezdeményezhet valamely sportjáték iránti érdeklődést, jelen esetben a kézilabdázás megkedvelését.

Májátültetésre várva

Májátültetésre várva

Az abonyi Kék Madár Jóléti Alapítvány több civil szervezet bevonásával szervezi az adakozást egy abonyi kisbaba gyógykezeléséhez, aki veleszületett betegsége miatt májátültetésre szorul.
Eszenyi Timike 2011 augusztusában született, látszólag teljesen egészségesen. A családban ő a harmadik gyermek. Betegségére akkor derült fény, mikor testvérét orvoshoz kísérte édesanyjával. Három hónapos korában esett át az első nagy műtéten, ami sajnos kevésnek bizonyult.

Segítségre várva

Segítségre várva

Az abonyi Kék Madár Jóléti Alapítvány több abonyi civil szervezet bevonásával gyűjtést szervez Eszenyi Timike abonyi kisbaba gyógykezeléséhez.
Timike 2011 augusztusában született. Veleszületett betegsége miatt májátültetésre szorul. A műtétet előreláthatólag 2012 márciusában végzik külföldön.
A családban ő a harmadik gyermek, a külföldi műtéttel és a további gyógykezeléssel kapcsolatos kiadásokat önerőből nem tudják biztosítani.
A donor várhatóan az édesapa lesz, amennyiben az orvosi vizsgálatok alapján alkalmas, ebben az esetben ő sem tud majd dolgozni, amíg fel nem épül.

Ajándék a rászoruló családoknak

abony_csaladikari.jpg

Advent negyedik vasárnapján immár hetedik alakalommal rendezte meg a Karitász abonyi csoportja a családok karácsonyát. Az ünnepet egy kis élelmiszercsomaggal igyekezett ebben az évben is örömtelibbé tenni a rászorulóknak.

Műsoraink:

Abonyi Krónika
Apáti Hírmondó
Berényi Hírmondó
Fényszaruról jelentjük
Kultusz
Értékőrző
Döntés Után
Jász-Plasztik Autócentrum

Képújság programunk

Online Tv

 

Belépés

Navigáció